Az agyunk, az értelmünk, a racionális gondolkodásunk gúzsba köt. Mindenre keressük a válaszokat, kutatjuk a tudományos tényeket és bizonyítunk be állításokat. Elhisszük, hogy ez különlegessé, felsőbbrendűvé tesz minket minden más élőlényhez képest. Közben nem vesszük észre mekkora csapdában vergődünk általa.

A minket körülvevő világot definiáljuk folyamatosan, fogalmakat határozunk meg, nevet adunk dolgoknak. Talán még olyan tévképzetünk is van, hogy ez által ugyanabban a világban élünk mindannyian. Csak mert, ha azt mondom, hogy ajtó, akkor neked is valami kinyitható lap jut eszedbe, ami összeköt két helyiséget, átjárásra szolgál. Persze a kép, ami megjelenik hozzá nálad és nálam már teljesen különböző. És, ha azt mondom öröm? Akkor is találunk közös pontokat, de az érzések, amiket felhoz bennünk már messze eltérnek. Mégis ragaszkodunk hozzá, hogy mindent a lehető legpontosabban definiáljunk. Állandóan használjuk, járatjuk az agyunk és közben nem vesszük észre, hogy valami sokkal fontosabbról lemondunk. Lemondunk a megtapasztalásról, az élményről. Közben határtalanul büszkék vagyunk az eszünkre.

Nem tudni akarok, hanem érezni

Érezni, vagyis megélni. Nem definiálni és gondolkodni akarok azon, hogy mit jelent nekem a siker, a boldogság, a kiteljesedés, a lelki béke és társai, hanem élni akarom ezeket. Ahogy mindenki, én is képes vagyok leülni és hosszan agyalni ilyen fogalmakon, listát tenni mellé, hogy mikor éreztem őket és mik vezettek ahhoz. Akciótervet készíteni, hogy hogyan tudom ismét előhívni ezeket és rendszeresíteni az éltemben. Klassz gyakorlatok ezek. Nem vitatom, hogy időről-időre kellenek. Csak közben legyünk tudatában, hogy korlátoz minket az agyunk. Hogy az érzést, amit le akarsz írni, sose fogod tudni teljesen meghatározni. Az érzések rendszere egy nagyobb halmaz, amit a gondolati, racionális, szavakkal létező világ nem tud teljesen kifejezni. Valami biztosan kimarad, nem lesz sohasem teljes. Érezted már, mondtad már valamire, hogy ez leírhatatlan érzés?! Hogy nem tudod szavakba önteni? Erről van szó! Akkor meg mi a csudának annyit erőlködni ezen? Ne vedd el az élményt magadtól azáltal, hogy el akarod magyarázni, át akarod adni másnak szavakkal. Nem tudod. Szavakkal nem tudod.

Miért nem elégszünk meg vele, hogy tökéletesen elég, ha érezzük? „A boldogság csak akkor az igazi, ha megosztod valakivel.” (Út a vadonba c. film). Talán ezért. Mert akkor, hogy osztom meg? Jó kérdés. De van egy jobb! Mikor hittük el, hogy megosztani egymással egy érzést, élményt a szavak által lehet? Ha valami nem ott keletkezett, miért nem a keletkezés helyén akarom megosztani? Miért gondoljuk azt, hogy ez nem lehetséges? Vagy, hogy ez a kevesebb? És miért nem hisszük, sőt tudjuk, hogy valójában csak az érzések terén vagyunk képesek teljesen átadni? Mikor felejtettük ezt el?

Az érzések terén átadni? Azt, meg hogy kell?

Fogalmam sincs! Nem azért írok ilyeneket, mert én olyan okos, vagy éppen buta vagyok. Hanem mert érzek valamit vagy valaminek a hiányát és ehhez keresem az utat. Szerintem érzést úgy lehet megosztani egymással, ha minél jobban és hosszabban érezzük azt a valamit. Szerintem csak ennyi. Az érzések teréből a másik fél minden magyarázat nélkül képes azt „értelmezni”, lehívni vagy azzal együtt rezonálni vagy valami ilyesmi. Nincs szükség szavakra, nincs szükség az agyunkra. Legalábbis nem mindig és nem állandóan. Pláne azért, mert ez a kevesebb, amit adhatunk. Inkább érezzünk át minél többet pozitív élményeinket csak az érzésre koncentrálva, felerősítve magunkban és átadva ezáltal a környezetünknek. Próbáld ki egy hónapig és garantáltan izgalmas élményekben lesz részed!