Jó, jó, tudom, hogy tudod. Azaz, biztos, hogy tudod?? Persze! Minőségi idő, amit magammal töltök! A buktatója a magammal szó! Sokan énidőnek hívják, ha barátokkal bandáznak, cikkeket olvasnak, csetelnek régi ismerősökkel. Pedig ez nem az, nagyon nem az! Kellenek ezek is, feltöltenek, kikapcsolnak, csak az énidőhöz nincs sok közük.

Ez az egész énidő csak két összetevőből áll, nehogy már ne tudjuk összehozni. Mikor olvasol olyan receptet, amihez csak két dolog kell? Oké, tekintsünk el a vodka-narancstól (és társaitól). Na nézzük akkor ezt a két összetevőt.

Egyrészt ott van a minőségi idő

Mitől lesz az idő minőségi? Milyen az, amikor minőségi időt élünk meg? Micsoda hülye kérdés ez! Az idő mindig ugyanolyan és ugyanúgy telik. Nem az idő a minőségi. Abban van a különbség, hogy milyennek érzékeljük az eltelt időt. Itt már elég széles a spektrum nem csak minőségben, de sebességben is. Mindannyian megéltük már mindkét végletet, amikor elrepül és amikor vánszorog az idő, illetve az ahogy időt érzékeljük. De, ha az idő ugyanolyan és csak az érzékelésünk más, akkor azt kéne megnézni, hogy mi befolyásolja az érzékelésünket. Ha azt a valamit a kezünkbe tudjuk tartani, akkor mi döntünk róla, hogy milyen időt választunk magunknak, mind minőségében, mint tempójában. Tök egyszerű, nem? Szerintem az egész a tudatosságunkon, fókuszunkon múlik. Az már jó, ha tudatában vagyunk, hogy nem az idő szórakozik velünk, hanem rajtunk múlik, hogy miként érzékeljük azt. Azért ez megnyugtató. Az pedig, hogy milyen minőséget élünk meg azon múlik, hogy hol van éppen a fókuszunk. Akkor ez meg is van! Csak annyi a dolgunk, hogy a fókuszunkat mindig jó élesen és lézerpontosan beállítjuk a lehető legjobb dolgokra és máris elértünk a minőségi idő élményéhez. Ennyi? ENNYI! Könnyű? Nem tudom, illetve nem tudom, hogy másnak könnyű-e. Nekem változó. Van, amikor pár másodperc, van, amikor sehogy se sikerül és e két véglet között minden előfordul, sőt olyan is van, hogy duzzogok és feladom. Egy biztos, minél többet csinálom, annál könnyebb, gyorsabb, tartósabb.

Jöhet is a másik összetevő: magammal!

Vagyis nincs velem más. De senki más. Egyedüllét. Van, akinek ez ijesztő, én imádok egyedül lenni. Végre magammal lenni, hallani a gondolataimat. Én hiszek is benne, hogy mindenkinek szüksége lenne egyedül töltött időre, ráadásul rendszeresen. Különben honnan tudnánk a legegyszerűbb kérdésre a választ, hogy hogy vagyunk?? Ha nincs alkalmam soha nyugiban, csendben megkérdezni ezt magamtól, akkor honnan tudom, hogy vagyok? Mármint arra gondolok, hogy úgy igazán, hogy vagyok? A zajos hétköznapok szintjén persze mindenkit tud válaszolni egy hogy vagy? kérdésre. Kapásból rávágom, hogy jól, mert végre meggyógyultam vagy épp láttam egy vicces filmet, vagy ettem valami finomat. Vagy épp rosszul, mert alig aludtam éjszaka, vagy dugó volt reggel a városban stb. De, mi van az igazi HOGY VAGY? kérdéssel? Hogy milyennek látod magadat, hogy érzed magad a világban, az életedben, a vágyaidban? Ezekre is tudsz válaszolni? Hallottad már ezekre a saját válaszodat? Vagy még fel sem tetted soha ezeket a kérdéseket? Lehet, hogy őrültségnek hangzik csendben, egyedül leülni és magunkkal dumálni. Pedig irtó izgi! Én régóta művelem, egészen gyerekkorom óta. Nem mondom volt, hogy azt hittem valami gáz van velem emiatt. Aztán rájöttem, hogy mennyire király, hogy ha kell mindig van kivel dumálni. Nem mindig voltunk jóban, sőt! Még nagy harcaink is voltak, magammal, velem. Emlékszem volt egy időszak az életemben, amikor viccesen azt mondogattam, hogy mindenki másnak milyen király, mert csak akkor van velem, amikor akar, de nekem muszáj non stop magammal lenni. Az a típus voltam, aki jó szigorú magához. Mára jóban vagyunk, én meg én. De ehhez sok-sok énidő kellett és kell folyamatosan.

Énidő, de mikor?

A mai rohanó világunkban időt találni bármire is mindig kihívás. Kihívás. Vagy nem találni valamire időt jó kifogás. Nemrég négyen anyukák ültünk egy asztalnál és az énidőről beszélgettünk. Kiderült, hogy a munka, a gyerek(ek) és minden egyéb mellett számukra az énidő van az utolsó helyen. Ekkor tudatosult bennem még inkább, hogy nálam az utóbbi egy hónapban mennyire első helyre került az énidőm és mennyire függővé tett. Az, hogy első helyre került az énidő azt jelenti számomra, hogy minden nap valamilyen formában megvalósítom. Sőt! Alig várom. Nem kellett hozzá más, csak egy elhatározás, hogy ki akarom próbálni, hogy miben változik meg az életem általa. Tök jó, hogy sok mindenki sok jó dolgot ír róla, de nekem a saját tapasztalataim számítanak. Aztán elkezdtem függő lenni. Mit okoz a függőség? Azt, hogy képes vagyok rugalmasan látni a napjaimat, képes vagyok úgy szervezni, hogy ne kelljen függőségem tárgyában hiányt szenvednem. Ahogy a bagós is megoldja, ha kell, hogy egy rejtett zugban elszívja a cigijét.

Hogy is néz ki az énidőm és mi változott?

Decemberben egy kedves barátnőmmel a légzésről cseteltünk. Leírta, hogy nála milyen fantasztikus hatása van, ha figyel a légzésére. Nagyon inspiráló volt, amiket mondott! Nagy tapasztalata és tudása van, jó szívvel ajánlom Ildikót mindenféle témában: https://www.facebook.com/groups/121792588443643

Akkor döntöttem el, hogy én is szeretnék lélegezni. Mármint nem csak az életfenntartás szintjén, hanem a LÉLEKfenntartás miatt. Így ez lett az én énidőm. Naponta, esténként gyertyagyújtás és légzés. minimum fél óra, de inkább több (volt már 1,5 is). Annyira szeretném azt írni, hogy elég volt napi 5 perc és teljesen megváltozott az életem, de nálam nem így van. Azt vettem észre, hogy nekem minimum kell 20 perc, hogy le tudjanak annyira csendesedni a gondolataim, hogy onnantól igazán tudjak csak úgy „lenni” és ne a napi dolgokon, vagy valami érdekes témán agyalni, amit aznap hallottam. Akkor történik valami, átkapcsolódom egy másik üzemmódba. Egy nyugis, szemlélődő üzemmódba. Nem én csinálom, csak megtörténik. Azáltal, hogy nem álltam fel 10 perc után, hogy „ez nekem nem megy”.

Mi változott?

ÉN! Ahogy már írtam egy ideje jóban vagyunk magammal, de ez napi szinten hatványozódik, igazán inspiráló élmény! Sokkal jobban meg tudom valósítani a mindennapokban, hogy egy-egy szituációt kívülről szemléljek és ne vonódjak be, nem másszak bele játszmákba. Ez leginkább a reggeli készülődéseknél jön jól. Három éves nagy fiammal legtöbbször sikerül úgy alakítani a reggeli menetet, hogy jó hangulatban telik. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap jókedvűen ébred, dudorászik, öltözik és száll be a kocsiba. Sőt! Ilyen még sose volt! Nem ő van más állapotban, nem tőle várom el, hogy más legyen, hanem én működök másképp. Több energiám is van, függetlenül az alvással töltött óráim számától (ami időnként ijesztően kevés). Képes vagyok nem csak hallani, amit mond, de meghallani is, nem csak nézni, hogy épp mi csinál, mi van vele, benne, de látni is. Nem erőből lenyomni rajta a reggeli készülődést egy megszokott menetrend szerint, hanem úgy alakítani, ahogy épp az adott reggel megkívánja. És ez nagyban befolyásolja, hogy például az öltözködés 5 perces műveletté vagy 15 perces szenvedéssé fajul. De ugyanez érvényes nálunk az ágyból kikelésre is. Ébredéskor sokszor előfordul, hogy azt mondogatja, hogy „de én még álmos vagyok”. Régen ettől kapásból feszült lettem, beindult a jó kis lemez, hogy na akkor most, hogy fogom kirángatni az ágyból és mindent végig csinálni és időben elindulni. Ezzel együtt ezt is kommunikáltam felé, jöttek ezek a szövegek: fel kell kelni, öltöznünk kell, el kell indulni időben stb. Rémes volt. Aztán egy ilyen reggel úgy döntöttem, hogy nem ezeket mondom. Ahelyett, hogy a rohanással törődnék, inkább vele törődőm és megkérdezem, hogy van. „Tényleg? Álmos vagy még? Jól esne elnyújtózni? Álmodtál valamit?” Kb. két perc beszélgetés után éléken kiszállt az ágyból és minden simán ment. Míg az előző esetekben minimum 10 perc mire rádumálom a felkelésre és utána sincs semmihez se kedve, no meg nekem se. Neki meg csak annyi kellett, hogy meghalljam, hogy ő még álmos. Valójában nem álmos volt, csak figyelmet kért. De ahhoz, hogy ezt felismerjem nekem más állapotban kellett lennem.

Ne hidd el, amit írok, csak próbáld ki! Légy önmagad legjobb barátja! Szelídítsd meg a benned lévő oroszlánt!