Én hiszek az életben. Hiszem, hogy rendben van, ami van. Nem kell jónak lennie épp vagy tökéletesnek. Elég, hogy van. Úgy ahogy, éppen van. Hiszem, hogy a jelen, a most a kiindulás, mindig és mindenkor. Minden pillanat kezdet. A kérdés, hogy élünk-e vele? Hajlandók vagyunk-e dönteni, másképp dönteni? És aztán ennek mentén cselekedni. Akkor is, amikor elbukunk, kudarcot vallunk. Tudunk-e tovább menni, tudunk-e hinni, ismét dönteni és cselekedni? Visszatekinteni, megvizsgálni, felfedezni, örömet lelni abban, ahogy élünk és ahogy fejlődünk.

Én imádok élni

Nem azért, mert egy rózsaszín mese az életem. Nem azért, mert nincsenek nehéz, sőt elkeseredett napjaim is akár, vannak. Nem azért, mert tökéletesnek látom a világunk és nem vagyok hajlandó észrevenni a sok rettenetet, ami velejár. Hanem mert így döntöttem. Valamikor egyszer úgy döntöttem, hogy boldog akarok lenni. Az is lehet, hogy ez több döntés volt. Egyre biztosan emlékszem. Feküdtem az ágyon az éjszaka közepén néztem a plafont, ahogy beszűrődik az utcai lámpa fénye és egy csíkban megvilágítja. Durva, de még most is itt van előttem a kép, pedig már több, mint tíz éve volt. És csak egy gondolat járt a fejemben: „Az nem lehet, hogy én ilyen boldogtalan legyek, az nem lehet, hogy én ilyen boldogtalanul éljem le az életem, ez nem lehet….ez nem lehet…ez nem lehet…”. Eléggé el voltam veszve. Állhatna itt egy hollywood-i történet, hogy és akkor jött a gondolat, ami megváltoztatta az egész életemet, másnap felkeltem és ezt meg azt csináltam és hűűű de király azóta minden. Őszintén? Nem emlékszem, hogy bármi is történt volna másnap. Pláne nem egy csapásra. Ugyanakkor hiszem, hogy volt jelentősége annak az éjszakának. Talán valamiféle döntés megszületett, talán nem is tudatosan. És igen, van tündérmese része is, ha úgy akarom leírni. Nem sokkal utána elváltam és megtaláltam a páromat és most, amikor ezeket a sorokat írom második gyermekünkkel a pocakomban ülök a gépnél és nagyon boldog vagyok. De egyben biztos vagyok. Nem a válást döntöttem el akkor éjjel! Hanem, hogy azt választom, hogy boldog akarok lenni, és aztán történt minden csak úgy magától. Hogy hogyan? Fogalmam sincs. Az már nem az én dolgom volt. Én csak hagytam magam. Ha gyötrődni kellett, hát gyötrődtem, ha félni, hát féltem. Majd felszabadultam és fellélegeztem. Mindennel együtt csodálatos folyamat volt. Mert döntöttem és ennyi elég volt ahhoz, hogy erőm legyen.

Nincs jó és rossz

Csak az élet van. Csak események, helyzetek vannak. Mi pedig felcímkézzük, hogy ez most jó volt vagy rossz. És ennek megfelelően jól vagy rosszul érezzük magunkat. Ezt mi csináljuk. Mi döntjük el, hogy jól vagy rosszul érezzük magunkat. Túl sokszor döntünk a rossz mellett. Túl kicsi rossz elég ahhoz, hogy csak azt lássuk. És túl sok jó kell, ahhoz, hogy észrevegyük. Ideje megfordítani az arányt! Ideje annak látni őket, amik. Ezek csak az életünk láncolatai. Bárhogyan is címkézzük az életünk történteit azok egy folyamatot adnak, ahol mindennek meg van a helye, folyama. És ez az áramlás visz előre. Visszafelé nem halad. A végső célja sem módosul. Csak az út lehet rázósabb.

Tudunk-e címkézés nélkül élni?

Nem hiszem. Illetve el tudom képzelni, de elég melósnak hangzik. Így inkább azt kérdezem magamtól, hogy akarok-e? Nem, nem akarok. Miért? Mert nincs bajom a címkézéssel. Ha valamit jónak gondolok attól tök jól vagyok és ez szuper. Eddig könnyű. De mi legyen a rosszal? Azt pedig át lehet címkézni! Nem, nem, nem letagadni, elhazudni, hanem átcímkézni. Ez tök más! Én még nem találkoztam olyan rossz dologgal az életben, aminek ne lett volna meg valahogy a helye, az értelme, ha úgy tetszik. Valamit elindított. Egy változást. Amiből aztán született valami új, valami jó, vagy csak valami más. A jó dolgokra könnyen rámondjuk, hogy segítik az életünket, szebbé teszik és előre viszik. A rossz dolgok pontosan ugyanezt teszik. Ezeket nehezebb látni. De ennek csak egy oka van. Nem vesszük a fáradtságot, hogy kinyissuk rá a szemünket. A rossz dolgokon túl akarunk lenni, el akarjuk felejteni. Pedig, ha megállunk és ránézünk, annak látjuk, ami, akkor már haladhatunk is tovább. És ha ezt minél többször gyakoroljuk akkor annál gyorsabban megy. Az áramlás pedig annál akadálytalanabb.

Csak hozd meg a döntést!