Nem lövöm le az írás elején, ha csak a válasz érdekel, akkor lépj az utolsó bekezdéshez. Ha pedig olvasgatnál egy kicsit, akkor lássuk mi értelme a törióráknak?!

Nézzük csak mi történt ezeken az órákon. Hm…várjunk csak…nem is emlékszem igazán. Mármint a tananyagra. Voltak évszámok, nevek, nagy események. Ezeket összegyűjtöttük és jól bemagoltuk a dolgozatra, mostanra meg nem maradt meg belőlük túl sok. Vagyis értelme nem sok volt, bár memória játéknak egész megteszi. De ez ügyben az a sejtésem, hogy van hatékonyabb módja is a memória edzésének. Igazán sose szeretettem a törit. Nem érdekelt. Nem azért, mert nem tartom most érdekesnek, hanem mert akkor nem érdekelt. Most már inkább érdekelne, így bő 20-25 évvel később. De most meg annyi minden más van, ami sokkal jobban érdekel. Mindenesetre van pár felejthetetlen emlékem.

Egy kedvenc töritanárról

Általánosban volt egy klassz töritanárunk. Zseniális nő volt, imádta a törit és az órákon eljátszotta az anyagot. Én úgy emlékszem, hogy ugra-bugrált, beleélte magát az eseménybe és fantasztikus lendülettel mesélte el mi történt. Szórakoztató volt és izgalmas. Mármint nem az anyag, hanem ő! A személyisége, a lelkesedése. Tőle tanultam egy nagyon klassz dolgot, azt hiszem számomra ez volt a töriórák értelme. Te jó ég, hogy ehhez hány órát kellett végigülni…. No, de ez majd az utolsó bekezdésben ugye.

Amikor mindenre tudtam a választ

Ez már gimiben történt. Már nem emlékszem, hogy miért, de volt egy témazáró dolgozat, amire gőzerővel készültem, mindent megtanultam. Nem tudom miért voltam ennyire elszánt, amúgy nem volt jellemző rám. Mármint nem voltam én rossz tanuló, mondjuk különösen jó se, olyan lányosan négyes. Szóval, valami megszállt és mindent bemagolva, totál magabiztosan ültem neki a témazárónak. Sose felejtem el, egész órán át írtam, dőlt belőlem minden. Rengeteg oldalt teleírtam és a végén még így is maradt olyan, ami belém szorult. Mindenesetre nagyon büszke voltam magamra és a tudásomra. Vártam a nagy elismerést. Aztán kaptam egy ötös alá-alá-alá-alá-alá-t. Megsemmisültem. Felnőtt fejjel nem vitatom a jegyet, el tudom képzelni, hogy a nagy lelkesedésben leírtam minden apróbetűset, de nem marad időm valami lényegeset leírni. Azt hiszem gyerekként ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy utálom a törit. Akkor még nem láttam rá, hogy ez az egész sztori mennyire nem a töriről szólt. Hogy létezik az életemben egy ilyen nagyon készülős és pofáraesős motívum, ami több alkalommal szembejött velem, sőt néha még mostanság is belecsúszok. De akkor, olyan 17 évesen, nem ez maradt meg. Milyen klassz lett volna akkor valakivel megbeszélni, hogy mi történt. De én nem mondtam senkinek, magamba zártam a csalódásom. Kívülről azt hiszem nem is látta senki. Amúgy meg egy ötös alá-alá-alá-alánál kinek jut eszébe vigasztalni?!

Amiért most sem a kedvencem a történelem

Mostanra izgalmasnak, érdekesnek, tanulságosnak találom, hogy miért és hogyan alakult az emberiség történelme. A problémám vele az, hogy mivel nem vagyok szakember nem tudom eldönteni egy-egy forrásról, hogy hiteles-e vagy sem. Így meg nem sok értelme van vele időt tölteni. Az iskolai töriórával is ez a bajom. Értem én, hogy mondjuk el a gyereknek, hogy mi meg hogy történt, de könyörgöm ne kérjük már vissza! Pláne, hogy olyanokat mondunk, amiknek ki tudja hány százaléka történt úgy ahogy.

Az utóbbi években két olyan élményem is volt, amikor úgy hozta az élet, hogy a férjem találkozott olyan emberekkel, akik komolyabban értettek a történelemhez. Ezek az emberek mind olyan részleteket osztottak meg egyes eseményekről, amiknek köze nem volt ahhoz, amit az iskolában tanultunk, sőt több esetben még az ellenkezője is volt. Ugyanolyan logikus és elképzelhető magyarázatokkal ellátva, mint a tankönyvi oldalakon. Az persze nagy különbség, hogy őket semmi érdek nem fűzte ahhoz, hogy nekik adjunk igazat. Míg a tankönyvek egy egész népet nevelnek fel, ott már nem mindegy mit hitetünk el.

Nem azt mondom, hogy nincs szükség töriórára, mert van. És még mindig azt gondolom, hogy nagyrészt nem lövünk mellé a dolgoknak az ott tanultakkal. De azt nem tudom elfogadni, hogy ezt tanulni, magolni, visszaadni kell. Minek?? A törióra miért nem egy izgalmas mesedélután? Mint, amikor egy nagypapát, dédpapát hallgatsz a gyerekkoráról mesélni. Hiszen ezek mind izgalmas, tanulásgos történések, emberi döntések, fejlődések. Milyen csodálatosan lehetne ezekről a gyerekekkel beszélgetni! Így lenne értelme a töriórának, de abban a formában, ahogy mi kaptuk nem volt. Kivéve persze az általános iskolai tanárnőm óráit.

Mit tanultunk tőle?

Rengeteg mindent! Hogy milyen az, amikor felnőttként a szenvedélyed a hivatásod. Milyen az, amikor megőrzöd a játékosságod és nem félsz ezt megmutatni a gyerekeknek! Milyen az, amikor nem hazudod azt magadnak, hogy attól mert tanár vagy, bármivel is értékesebb lennél a veled szemben ülő gyerekeknél. Milyen az, amikor tiszteled a másik felet.

És ezek mellett egy konkrét dolgot is tanultam tőle! Ő volt az első, akitől hallottam ezt a gondolatot! Egy töriórán, 12-13 évesen!

A gyermek választja ki a szüleit! Ő dönti el, hogy melyik családba születik!

Számomra ez akkor megdöbbentő gondolat volt, de ő elmagyarázta nekünk, hogy miért van ez így. Már nem tudom, hogy miket mondott, de az érzés megmaradt. Ismered az érzést, amikor hallasz valamit és csak érzed, hogy igaz? Még nem igazán érted, nem áll össze a kép benned, de érzed, hogy megérint és eligazít benned valamit, valahogy helyére kerül egy rég keresett puzzle.

Más ember lennék enélkül a gondolat nélkül és akkor is, ha csak később találkoztam volna vele. Bár akkor nem tudatosult, de másképp kezdtem el látni a családom. Azt hiszem ez segített felismerni, hogy mennyire jó helyen vagyok. Akkoriban inkább fekete báránynak éreztem magam, tesóim kitűnő tanulók voltak én meg inkább minden mást csináltam volna suli helyett. Nem értettem miért vagyok én annyira más. Aztán elkezdtem látni a hasonlóságokat, amik persze korábban is jelen voltak, csak eltakartam magam elől. Egyre kevésbé éreztem, hogy kilógok és egyre jobban éreztem, hogy része vagyok a családomnak. Én ezt tanultam töriórán! Ennél értékesebbet egyik órán sem hallottam. Köszönet érte!